Életmód / Egészség / Magyar siker Strasbourgban

Linkajánló

Magyar siker Strasbourgban

Sikerrel vette az Európai Parlament illetékes bizottságának meghallgatását Jakab Ferencné, az Európai Unió új betegségmegelőző központjának vezetője, aki - első magyarként ilyen magas beosztásban - március elsejével a betegségmegelőző központ kinevezett igazgatójaként kezdi meg a munkát.

Az EU tavaly májusban belépett, új tagállamaiból Jakab Ferencné az első, akit egy uniós ügynökség vezetőjévé választottak: s ez nemcsak szakmai munkájának, életútjának köszönhető, egyben a magyar egészségügy elismerését is jelenti.

Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ Stockholmban működik majd, mintegy 130 fős munkatársi gárdával. Jakab Ferencné szerdán az MTI-nek elmondta: nagy kihívás lesz, hogy párhuzamosan kell felépíteni az ügynökséget, létrehozni a munkatársi gárdát, s közben el kell kezdeni az érdemi munkát is. Számos új betegség támad, amelyekre figyelmet kell fordítanunk (ilyen például a madárinfluenza) - s közben más kórok, melyekről azt hittük, már jó úton haladunk visszaszorításuk felé, továbbra is fenyegetnek. 1995 óta az Európai Unióban megduplázódott az AIDS-fertőzöttek száma.

A magyar vezető kinevezéséhez szükséges volt, hogy meghallgassa az Európai Parlament (EP) illetékes, a környezetvédelemmel, a közegészségüggyel és a fogyasztóvédelemmel foglalkozó bizottsága. Erre az EP e heti strasbourgi ülésszakán került sor, s a kiszivárgott hírek szerint a bizottság vezetője pozitív véleményt küldött a meghallgatásról az Európai Parlament elnökének.

A jelöltet mindenekelőtt arról faggatták a képviselők, miként látja a központ munkáját: azt csupán a létrehozásáról szóló okiratban szereplő, szűkített formában képzeli el (hogy csak a fertőző betegségekkel foglalkozzon), vagy a működést tágabb körre is ki akarja terjeszteni. A magyar közegészségügyi szakértő az utóbbi mellett érvelt, mondván: 2007-ben, amikor egyébként is felülvizsgálják az ügynökség munkáját, módosítani kellene a hatáskört, bevonva a krónikus, nem fertőző betegségeket, például a szív- és érrendszeri megbetegedéseket is. Javaslatával a parlamenti képviselők is egyetértettek.

Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központnak egyébként a kockázatfelmérés és az azonnali riasztás lesz a fő feladata. Folyamatosan figyelnie és integrálnia kell majd az EU különböző betegség felügyeleti rendszereitől érkező adatokat (25 betegségre figyelnek az EU-megfigyelő központjaiban, de ezek szétszórva működnek), s ha az adatok alapján a szakemberek úgy látják, hogy valamilyen komoly válság kezd kibontakozni, a központnak azonnal tájékoztatnia kell az Európai Bizottságot.

S. Tóth László, az MTI tudósítója jelentése nyomán:
Strasbourg, 2005. január 12., szerda

Forrás: Egészségügyi Minisztérium

© halmaz.hu