Életmód / Egészség / Az orvos és beteg együttműködése fontos a terápia sikere szempontjából

Linkajánló

A GfK LHS Healthcare egyhetes kezelésre szoruló betegeket követő vizsgálatában a kontrollcsoportnak felírták a gyógyszert, elmondták a tudnivalókat, és egy hét múlva visszarendelték őket. A másik csoportban annyi volt a különbség, hogy a felírást követő harmadik napon a nővér telefonon érdeklődött a páciens hogylétéről és arról, szedi-e a gyógyszert. Meglepő volt a különbség a követés végén: a kontrollcsoportban 23,7 százalékos volt az együttműködés mértéke, a másikban pedig 92,1 százalékban működtek együtt a betegek a terapeutával.


A páciensek együttműködési hajlandósága egyhetes kezelésre szoruló betegek követéses vizsgálatában, 2005

„Egyre több adat áll rendelkezésünkre arról, hogy a páciensek általában elég érettek ahhoz, hogy felelősséggel választani tudjanak a számukra javasolt lehetőségek közül, amennyiben tájékozottak a terápia előnyeiről és arról, hogy személyesen mit nyernek a kezeléssel” – vetette fel dr. Lantos Zoltán. „A nemzetközi tapasztalatok fényében is joggal mondhatjuk tehát, hogy a kezelésben az emberi tényező figyelembevétele, azaz a páciensek tájékoztatására fordított idő és energia fontosabb szerepet tölt be az egészségügyi ellátás eredményesebbé és gazdaságosabbá tételében, mint a költségek megszorítása” – fejtette ki véleményét a szakember.

A GfK Csoport

A GfK Csoport a világ negyedik legnagyobb piackutató vállalata. Tevékenységének öt fő területe a következő: Consumer Tracking, Gyógyszer- és egészségügyi kutatások, Kereskedelem és technológia, Média és Custom Research. A tizenhárom németországi vállalat mellett 63 országban több mint 130 leányvállalattal és társult vállalattal rendelkezik. A jelenlegi több mint 7800 alkalmazott megközelítőleg 80 százaléka dolgozik Németországon kívül, közülük 80-an Magyarországon. Amennyiben további információt szeretne, kérjük, keresse fel weblapunkat a www.gfk.hu címen.

A GfK üzleti divízióinak rövid bemutatása:

Custom Research

Információk, termékek és szolgáltatások fejlesztésére, pozicionálására és támogatására a marketing mix tevékenységek optimalizálása, valamint a termék és gyártói márkák és a fogyasztói lojalitás menedzselése céljából.

Kereskedelem és technológia

Információ-szolgáltatás a tartós fogyasztási cikkek piacán érdekelt cégek számára a marketinggel, értékesítéssel, logisztikával, kiskereskedelemmel és iparral kapcsolatban.

Consumer Tracking

Információ-szolgáltatás a piacról és a marketingről, amelyek a fogyasztók napi vásárlási döntéseihez és szokásaihoz kapcsolódnak. Csaknem minden gyorsan forgó napi fogyasztási cikk piacáról, valamint nagyszámú tartós fogyasztási cikkről és szolgáltatásról is nyújt információt.

Média

Információ-szolgáltatás a médiafogyasztási szokásokról és attitűdökről. A szolgáltatások között találhatók kvantitatív elemzések a nézettségről, olvasottságról és hallgatottságról, továbbá kvalitatív vizsgálatokat a média tartalmának elfogadottságáról, preferenciáiról és felidézéséről.

Gyógyszer-és egészségügyi kutatások

Információ-szolgáltatás a gyógyszerek termékfejlesztéséről, kommunikációjáról, imázsáról, az árak ellenőrzéséről, a piaci pozicionálásról, a fogyasztói elégedettségről, a fogorvosok és laboratóriumok által felhasznált anyagok és termékek mennyiségéről, értékéről, további állat-gyógyászati termékek fogyasztásáról.

Forrás: www.gfk.hu

Előző oldal Előző oldal
© halmaz.hu